Munkaruha webaruhaz a neten

munkaruha webaruhaz

munkaruha webaruhaz

Régóta járunk fesztiválozni a barátaimmal. Van egy bizonyos rendezvény, amit eddig egyetlen egyszer sem hagytunk ki. Nos, erről a fesztiválról tudni kell, hogy hegyekben rendezik, ahol mintegy hét napon át élvezhetjük a sátortábort, a különböző fellépőket, a nyárson sült húst, a patak frissítő hidegét. És ami a legjobb, az állandó esőzést. Nem volt még olyan év, hogy ne kezdett volna el legalább egyszer úgy zuhogni az eső, mintha dézsából öntenék. Az első években jókat nevettünk ezen, majd megszárítottuk a néha fel-fel bukkanó napon az elázott holminkat. Aztán egy idő után kezdett sok lenni, ezért vettünk helyszínen mindenkinek gumicsizmát. Igen ám, de ezek a gumicsizmák évről-évre elrongálódtak. Volt, amelyik már az első használatnál beszivárogtatta a vizet, kilyukadt, elkopott, de még csak nem is nézett ki jól, nem védett eléggé. Elegem lett, és a férjem kedvenc honlapjáról megrendeltem magamnak a Dunlop Pricemastor Fekete Sav- és Lúgálló Csizmát. Tudom, hogy nekem egy ilyen egyszerű felhasználásra kell csupán, de lenyűgözött, hogy ezt PVC munkacsizmát -20°C-ig is lehet használni, ellenáll a savaknak, lúgoknak, fertőtlenítőszereknek. És mivel 35-től 47-es méretig is lehet rendelni, így ezzel sem volt gondom.
Munkaruha webshop : http://www.munkaruha-webshop.hu/

A bejegyzés kategóriája: munkaruha webaruhaz
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!